Rólunk

László Csaba vagyok, a László Gumiszerviz Kft. alapító tulajdonosa.

25 éve kezdtem foglalkozni gumiszereléssel és értékesítéssel. Kezdetben néhány munkatárssal nyitottuk meg a László Gumiszervizt Kiskunfélegyházán. A folyamatos szakmai fejlődés és az ebből adódó ügyfél elégedettség mára 40 fős szervezetté nőtte ki magát.

A kezdeti első telephely hamar elérte a kapacitásait, így Kiskunfélegyházán megnyitotta kapuit a második üzletünk is. (Penny-vel szemben) A családi vállalkozás hagyományát követve nem kellett sokat várnom, hogy a fiam megnyissa Tiszakécskén a ‘Kécske Gumi’ telephelyünket, ami néhány év leforgása alatt közkedvelt gumiszervizzé vált.

2023 első felében új kihívással néztünk szembe: A sokak által ismert LM Technik Gumiszerviz kereste új és tapasztalt üzemeltetőjét. Vállalkoztunk a feladatra és úgy érezzük, hogy jól döntöttünk. Ügyfeleink visszajelzései alapján elmondhatjuk, hogy a 25 éve követett működési elvünk ma is működik, ami nem más, mint a barátságos kiszolgálás és a maximális szakmai hozzáértés szétválaszthatatlan kapcsolata.